A SZÜLETÉS

Születéssel, újszülöttel kapcsolatos babonák, hiedelmek


A szülés többnyire bábaasszony segítségével történt. A szülés előtt megszokott munkájukat végezték a terhes nők. A munkát a szülés elősegítőjének tartották. A szülés előkészületeit részint a szülőhely és a szüléssel kapcsolatos tárgyak előkészítése, részint a szülés szerencsés kimenetele érdekében végzett mágikus szertartások jelentették. Ha a földön szültek, rozsszalmát vagy szénát, gyékényponyvát vagy pokrócot, rossz ruhadarabokat készítettek a szülő nő alá. Azokon a vidékeken, ahol az ágyban szültek, kivették a szalmazsákot, helyébe fehér lepedővel letakart rongyokból készítették elő a szülőágyat. A szalmazsák csak akkor került vissza, amikor már tiszta volt a szülő nő. A rongyokat később elégették. Némely vidéken az első gyermeket az édesanyánál szülték. Edényt készítettek a magzatvíz, lepény és a vér felfogására. Általában a szüléshez rongyos és piszkos ruhát vettek fel (ing és alsószoknya vagy pendely, harisnya). Az újszülött számára előkészítették a pólyát. Némely vidéken titkolták a szülést, másutt összehívták a rokon asszonyokat biztatásra, tanácsadásra. Vajúdáskor, míg a kinyomulás meg nem kezdődött, fent járatták a szülő nőt. Állva szülésnél a falhoz támaszkodott, az ajtófélfába vagy a szoba gerendájába akasztott kötélbe kapaszkodott, vagy ketten fogták a hónaljánál fogva. Térdepelve szülésnél a szoba sarkán vagy közepén a puszta vagy szalmával borított földre térdepelt; vagy kezével két felfordított szakajtóra guggolt, két székre vagy a szövőszékre támaszkodott. A bába a szülő nő előtt vagy mögötte ülve várta az újszülöttet. Az ülve szülés volt a legelterjedtebb mód. Két lehetőleg alacsony székre vagy egy zsámolyra ült, lábait két szakajtóra vagy kosárra, egyéb alkalmatosságra helyezte. Némely vidéken (pl. Győr, Komárom m.) a férj ölében történt szülésről számoltak be. A bába a szülő nő előtt ült, széken vagy zsámolyon vagy térdepelve várta az újszülöttet, esetleg a szülő nő mögött állt, lábával a szülő nő derekát nyomva, hogy ezzel könnyítse a szülést. A fekve szülés földön vagy az ágyban történt. Az ágyban szülés nehezen terjedt el, régen a bábák is a földön szülést propagálták, hogy kevesebb mosnivalójuk legyen. – A szülés könnyítésére, a fájdalmak enyhítésére, a szülés gyorsítására különféle tapasztalati eljárásokat és azzal együtt különféle mágikus eljárásokat ismertek és gyakoroltak. A szülő nőt ugráltatták, az ajtót kellett rugdosnia, üres üvegbe fúvatták, négykézláb járatták stb. Más eljárásoknál a szülő nő passzív maradt. Férje, a bába vagy valamelyik rokona hátára vette és háromszor megrázta; a férj háromszor átlépte, szájából, markából itatta; dörzsölgették, kenegették; térddel nyomták a szülő nő keresztcsontját, zsákba dugva hengergették, törülközővel szorították stb. Gőzölték forró vízzel és különféle füvek, növények főzetével. A belsőleg alkalmazott szerek közül első helyen állt a bor és a pálinka különféle fűszerekkel, valamint füvekből készített teák, pl. ruta tea, rózsavirág tea stb. Jónak tartották a köménymagos vizet, forralt cukros tejet, hideg vizet is. A szülőfájások jelentkezésekor füstölést és szentelt vízzel való behintést is alkalmaztak. A görcsös fájdalmak csökkentésére országszerte hatásosnak tartották a meleget (pl. meleg szoba, a forró vízbe, meleg pálinkába mártott ruha, melegített fonál, füvek, melegre pácolt nyúlbőr, melegített só, meleg tégla stb.). Ezenkívül kenegették, dörzsölgették, pl. hagyma nedvével. Nehéz szülés esetén szokásos volt a zárakat felnyitni, a fiókokat kihúzni, ráolvasni is. A szülés alatti vérzést rendjén valónak tartották: erős vérzés esetén azonban a végtagokat elkötötték fonállal; borogattak főként timsós és ecetes vízzel, petrezselyemfőzettel stb.; gőzöltek tüzes vasra cseppentett tejjel, forró téglára öntött ecettel stb.; forró italokat, hánytatót, hashajtó főzeteket, fűszeres pálinkát itattak, timsót nyelettek le – A méhlepény eltávozását hasonló eljárásokkal segítették, mint a szülést. Ha a házi szerek nem használtak, nem tartották bajnak, ha néhány napig bennmaradt a méhlepény. Ha következőnek fiút akartak, körtefa, ha lányt, almafa alá ásták el. Általában az apa ásta el, hogy a gyermek majdan visszavágyakozzék. Az utófájások csökkentésére pl. zsírral kenegettek, meleg ruhával borogattak, pálinkába tett rozs levéllel itattak. A májfoltokat meleg méhlepénnyel, szülés utáni első vizelettel, tejjel, tejszínnel, az első fürdővízzel törölték le. A lelógó has ellen a has lekötésével védekeztek. Általában tartózkodtak a vízivástól, hogy ne legyen puffadt a hasuk. – A magzatburok általában szerencsét jelentett A szülés időpontjára vonatkozó hiedelmek közül legelterjedtebb volt az, hogy kedden és pénteken, továbbá Luca napján és Szent György éjszakáján nem szerencsés szülni. ( Irod. Temesváry Rezső: Előítéletek, népszokások és babonák a szülészet körében Magyarországon (Bp., 1899);




Babahoroszkóp

Mielőtt szülőkké válnánk, megesik, hogy úgy gondolunk a kisbabákra mint valami síró, rívó, gügyögő, nyafogó, kis lényekre, akik csak nagy felfordulást okoznak. Azonban mind a szülők mind pedig a gyermeket nevelők hamar rájönnek, hogy ezekből a csöppségekből viszonylag korán egyedi személyiségek fejlődnek. A szülésznők érdekes módon, ezt már a születés utáni első órákban képesek felfedezni. Felismerik az akaratosat, a békés, nyugodt természetűt, vagy éppen a bátortalan, félénket. Amikor megszületünk, máris rendelkezünk valamilyen személyiséggel, ám hosszú évtizedekig eltarthat, amíg kialakul magunkról egy igazi kép. Biztos vagyok benne, hogy minden szülőben felmerül a kérdés, vajon milyen is a csemetéje, milyen lesz annak életútja stb. Az asztrológia, azaz a pontos születési évszám, hónap, nap, óra, perc gyakorlati segítséget ad a különböző személyiségtípusok megértéséhez, neveléséhez. Úgy tartják, hogy a személyiségünket a gének és a környezetünk együtt alakítja. A kihívások, akadályok, állandó leckék, amelyeket tanulnunk kell. Egy születési grafikon megmutatja lelkünk fejlődésének irányait. Az asztrológia inkább jellemez, mint előír. A csillagjóslás ma már értékes és elfogadott pszichológiai segédeszköz. Jung azt állította, hogy az asztrológia lényegesen közrejátszik a pszichológiában, és bevallotta, hogy kis rendszerességgel alkalmazta is a kísérleti személyekkel végzett elemző munkájában. Némely bonyolult pszichológiai meghatározás esetében Jung horoszkópot rajzolt, hogy egy elképzelést egy teljesen más szemszögből magyarázzon. Egyszer, egy indiai asztrológusnak mesélte: "el, kell, hogy áruljam, volt rá példa, hogy asztrológiai adatok segítségével olyan dolgokra ébredtem rá, amiket másként képtelen lettem volna megérteni" Minden kisgyerekben ott lapulnak a nagyszerűség magvai, amik kihajtanak, vagy elfonnyadnak. A legjobban tesszük, ha gondoskodásunkkal segítsük őket, hogy bizonyíthassák egyedi tehetségüket. A legrosszabb amit tehetünk, ha egy aktív, pörgős gyereket le akarunk állítani úgy, hogy az csendessé, sarokban ülővé váljon. Ugyanez vonatkozik fordítva is, egy csendes, művészlelket nem kell, nem szabad hiper aktívvá változtatni! Ezt, a szülők, akiknek írok, úgyis megértik, tudni fogják, miről is beszélek. Annak ellenére, hogy egyes gyerekek ua a szülőktől származnak, megegyezik a társadalmi és gazdasági hátterük, ua mégis mindannyian eltérő személyiségekké formálódnak, és más az érzelmi reakciójuk is. Mindannyiunkra másképpen hatnak az élet dolgai, s ennek a magyarázata bonyolult és mélyebb értelmű, mégis összefoglalható egyetlen egy szóban: karma. A karma teremtési törvények egyike mely szerint akció és reakció egymással ellentétes és egyenlő folyamatok. Más szóval cselekedeteinken és gondolatainkon keresztül alakítjuk a jövőnket. Ez a törvény mindenre alkalmazható a teremtésben, beleértve újszülött gyermekünket is.
Gyermekünk választ ki minket - A szövedékes " karmaháló", melyet számos előző életünk alatt a lelkünk hozott létre, egy sűrűn szőtt lepelhez hasonlítható. Némelyik fonala erős, rugalmas, másik szakadt, rojtos, egyesek pedig színtiszta aranyból szőttek. Amikor készen állunk a reinkarnációra, a fölöttes énünk fizikai formába ölti ezt a leplet. Ezt egy bizonyos időben úgy teszi meg, hogy a bolygók állása a lehető legjobb hatást fejtse ki rá. Ennek az egyszerű pillanatnak rendkívüli jelentősége van, mert ez segíti elő, hogy a lélek szert tegyen az utazáshoz szükséges tapasztalatokra. Ahogy a lélek kiválasztja az időt, ugyanúgy a legalkalmasabb szülőket is kiszemeli magának. Azt hihetjük, hogy csak a mi döntésünk egy gyerekvállalás, de valójában ez közös vállalkozás - hogy megszerezzük közösen azokat a tapasztalatokat melyekre, szükségünk van.
Milyen jegyben születtél? Tesszük fel gyakran a kérdést. Amikor megkérdezik a gyerek horoszkópját, valóban a Nap jegyre utalnak, vagy arra az állatövi jegyre amelyben a nap a Földről nézve éppen akkor tartózkodott, amikor ő megszületett. Nap nélkül élet sem lenne. A Nap sugarai tartanak életben és táplálnak, és megadják mindazt amire tapasztalatszerzéshez szükségünk van. Életet, kreativitást, ösztönt és egyfajta belső céltudatosságot biztosítanak. A gyermek Nap jegye jellemzi személyiségének lényegét. Kifejezi karakterét és alkotó hajlamát. A Hold jegy képviseli alapvető tulajdonságait, és azt, ahogy az élet dolgaira reagál a hangulata, szokásai és érzelmei által. Ebből következik, ha gyermekünk Kos Nap jeggyel és a Bika Hold jeggyel született, mind a Kos mind a Bika részt át kell tanulmányoznunk, hogy jobban megértsük őt. Hogy megértsük gyermekünk Nap jegyét, vegyük figyelembe a következő táblázatot.
Név A Szimbólumokat, mindenki ismeri, jegyek szerint Nap az állatövi jegyben Jegyek általános jellemzői
Kos Március 21 - április 20 Dinamikus, nyílt, öntörvényű, harcos
Bika Április 21 - május 20 Makacs, találékony
Ikrek Május 21 - június 21 Értelmes, gyors felfogású
Rák Június 22 - július 22 Gondoskodó, családcentrikus
Oroszlán Július 23 - augusztus 22 Alkotó, méltóságteljes
Szűz Augusztus 23 - szeptember 23 Buzgó, segítőkész
Mérleg Szeptember 24 - október 23 Összhangra törekvő, másokat segítő, társasági lény
Skorpió Október 24 - november 22 Jó eszű, kutató, kereső, elmélyült
Nyilas November 23 - december 21 Igazságszerető, kalandkedvelő
Bak December 22 - január 20 Hatékony másokra, hiper érzékeny
Vízöntő Január 21 - február 19 Emberbarát gondolkodású, találékony
Halak Február 20 - március 20 Álmodozó, önzetlen, jószívű, ösztönös


A gyermek Hold jegye az az állatövi jegy, amelyen a Hold a születés pillanatában áthaladt. A Hold igen gyorsan mozog gyorsabban, mint a Nap, pár nap alatt átrobog az összes állatövi jegyen.

Aszcendens:
A gyermek aszcendense egyike azon tizenkét zodiákusnak, ami a Föld forgása következtében feltűnt a keleti horizonton, a születés helyén és idejében. A Föld forgása miatt az aszcendensek folyamatosan változnak. Mivel tizenkét állatöv létezik, és egy nap huszonnégy órából áll, értelemszerűen a zodiákus kétóránként változik. A napfelkeltével együtt jelenik meg, így ha valaki reggel hat és nyolc között született, az aszcendense megegyezik a Nap jegyével, mivel a Nap körülbelül reggel hat órakor tűnik fel a látóhatáron. Eszerint, ha valaki reggel hatkor jött a világra és Oroszlán jegyű, akkor az Aszcendense szintén Oroszlán. Ha viszont nyolckor született, akkor a soron következő, vagyis Szűz lesz az aszcendense. Ha pedig délelőtt tíz és tizenkettő között látta meg a napvilágot, akkor az aszcendense a következő jegy, tehát a Mérleg lesz, és így tovább a nap során. Ezért történhet meg, hogy barátunk gyermeke ugyanabban a kórházban, egy napon születik a miénkkel, és mégis teljesen különbözőek lesznek. Rávághatjuk, hogy "Biztosan a génjei"! Persze, ez része a történetnek, de az aszcendensének, vagy más, a születési táblába bejegyzett adatainak a különbsége is közrejátszhat. Hasonlóképpen, egy ugyanabban a percben, ugyanazon a
napon, de más helyen született babának is lehet más az aszcendense. Mit is jelent ez tulajdonképpen? A gyermek aszcendense felel a másokra tett első benyomásért és a külső megjelenésért. Makacs és szívós? Félénk, romantikus, erős akaratú, vagy duzzogó? Biztosra veszem, hogy minden kisbaba egyformán aranyos, de vessünk egy pillantást rájuk közelebbről, és a saját gyermekünkön felfedezhetjük a különbségeket. Az aszcendense nyomja rá egyedi, személyes bélyegét az életre, valamint jelzi, hogy mások hogyan látják őt. Ha a gyermek a napfényes Oroszlán jegye alatt született, ezzel a felszabadult ragyogással húz majd mindig a figyelem központja felé. Drámai Oroszlán stílusban fogja előrevetíteni alapvető, Nap és Hold jegye által meghatározott karakterét. Másrészt, ha visszafogottabb, befelé forduló aszcendenssel rendelkezik, mint például a Halak, akkor jóval érzékenyebbnek, sebezhetőbbnek és csöndesebbnek mutatkozik, még ha Nap és Hold jegyei megegyezők is.

A Nap jegy, Hold jegy és az aszcendens kombinációja
Ha tudjuk a gyermek Nap jegyét, Hold jegyét és aszcendensét, jó esélyünk van rá, hogy megértsük őt egy mélyebb szinten. Ha például a gyermekünk Rák Nap jegy, Vízöntő Hold jegy és Bak aszcendens alatt született, akkor kezdjük az elemzését a Nap jegyének vizsgálatával. Ezt követően vegyük át a Vízöntő Hold jegyének jellemzését, s legvégül a Bak aszcendenst. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy nem csak a Nap jegy határozza meg jellemét, de a Hold jegye és aszcendense is számít, és ezen kívül még sok minden más. Előfordul, hogy számos vonás a Rák fejezetben egyszerűen nem stimmel, de a Vízöntő rész annál találóbban jellemzi a gyermek reakcióit és érzelmeit. Észrevehetjük azt is, hogy aszcendense jellemvonásai kerülnek előtérbe akkor, amikor az emberekkel érintkezik. Ne lepődjünk meg, ha egyre több jellegzetesség nyilvánul meg mindhárom jegyből a gyermek fejlődése során. Megeshet, hogy több vonás érvényesül a Hold jegyből, mint aszcendenséből, vagy több jellemző jelenik meg a Nap jegyből, mint a Hold jegyből stb. Akárhogy is, ahogy a gyermek egyre érettebb lesz, úgy jelentkeznek a három elsődleges jegy sajátságai, amelyek alapján a legjobb irányba vezérelhetjük útjukat.









Születés

Az a még mindig élő hit, hogy a gólya hozza a gyereket, valószínűleg abból a régi pogány szokásból ered, hogy gyermektelenség esetén a vízi istenekhez vagy tündérekhez könyörögtek. Mivel a gólya vízimadár és mocsarakban vagy sekély tavakban álldogál, azért talán a keresztény hitre térés során átvette a víz szellemeinek a szerepét. Számos gyermekvers, dalocska tanúskodik arról, hogy milyen mélyen gyökerezett ez a hiedelem, hogy a gólya hozza a gyereket. Ezért az új házasok a nemsokára bekövetkező családi szaporulat jelzésének tekintették, ha a házuk fölött gólyák köröztek, vagy arra még le is ereszkedtek. Ha azonban már voltak gyerekek a házban akkor volt ahol azt kiabálták:
" A mindenségit te hosszúlábú,
ne gyere vissza már megint!"
A gólyát a magyar néphagyományban az Isten madarának tekintették. Úgy vélték a gólyafészek szerencsét hoz a házra, annak lakóira. Álomban a gólya gyermekáldás előjele. A gólyának énekelték az újabb keletű mondókát a gyerekek:
"Gólya, gólya vaslapát
hozzál nekünk kisbabát!" ( Heves megye)


Az újszülöttekre az előírások sokasága vonatkozott, hiszen a néphit szerint, minden, látszólag jelentéktelen cselekedet óriási hatással volt a csecsemő későbbi jellemére, életére. Így a babát, mindig jobb oldalára fektették, hogy ne legyen balkezes, ételére nem fújtak rá, nehogy valaha is megégesse magát, feje alá könyvet tettek, hogy okos legyen, szőrmébe takarták, hogy dús haja nőjön. A babát nem vitték le a pincébe, mert akkor megreked a növésben, de a padlásra sem mert akkor esetleg gyújtogatáshoz kap kedvet, hajáról nem mosták le a koszmót, nehogy azzal együtt a bölcsessége is elszálljon. A felsorolást lehetne még folytatni, de ennyi érthetővé teszi, hogy az anyák mindent megtettek, hogy az adott kor előírásainak eleget tegyenek, védve ezzel gyermeküket. Keresztelésig nagyon féltették a kicsit, a gyermekágyas asszony és az újszülött fekhelye volt az úgynevezett boldogasszony ágya, melyet a bába készített tiszta szalmából, s az ágy fölé rudak segítségével lepedőt erősített. Az anyát és az újszülöttet egyaránt féltették a rontástól, szemmel veréstől, ezért különféle mágikus tárgyakat - fokhagymát, sót, kést, szenteltvizet, gyertyát, olvasót helyeztek el mellettük. Az első fürdővízhez rendkívül sok hiedelem fűződött, amellyel az újszülött szerencséjét, boldogságát igyekeztek megalapozni. Göcsejben tejet vagy bort öntöttek a fürdővizébe, hogy a baba bőre szép fehér legyen, Kalotaszegen a kislányok fürdővizébe virágot tettek, hogy szépek legyenek, betegségek ellen gyógyfüveket használtak. Fürdetés után felöltöztették, bepólyálták az újszülöttet. A ruháját fonákul adták rá, kezére piros pántlikát kötöttek, homlokát benyálazták, vagy bekormozták az ártó szellemek ellen. Általános hiedelem szerint a gyermeket nem szabad átlépni, mert akkor nem nő meg. Fogzásnál a kiesett fogat feldobták a padlásra, miközben mondogatták: "Egér, egér adok neked csontfogat, te adj nekem vasfogat!" Azt is szokták mondani, ha a gyerek tűzzel játszik, éjjel bepisil.

Elgondolkodott már azon, hogy ezek közül melyik szokás maradt meg mind a mai napig? Netán valamelyiket Ön is alkalmazta?





A legszebb és legcsodálatosabb titkok egyike a születés. Idejének meghatározása, mint törvény, örök lakattal lezárt misztérium. A szellemnek szabad akarata ugyan szükséges a megszületéshez, de csak akkor születhetik meg, ha reá nézve az idők teljessége elérkezett, ha tehát egy felsőbbrendű, láthatatlan és észrevehetetlen bölcsesség az élet megkezdéséhez hozzájárulását megadja. Olyan rejtetten működő erő ez, melyet a legmagasabb szellemegyéniségek is csak hatásaiban tudnak megvizsgálni s amelyre nézve a kutató értelem a hódolat meghajlásával csak ezt az egyetlen magyarázatot adhatja: Isten útjai kifürkészhetetlenek, amelybe a földi embernek belelátnia igen nehéz.

A Földön életet kezdő szellemek több csoportra oszthatók:

Akik a Földön, még soha nem éltek. Az ilyen szellemeknek nincsenek Földi karmáik. Valami halk, bizonytalan öntudatosság ébred bennük abban az irányban, hogy jó volna életet nyerni, testhez jutni. De nem tudják, hogyan? Nincs elég tudásuk ahhoz, hogy egy fiatal anya testéhez hozzákapcsolódni képesek legyenek. Ezen a sajátságos tépelődésen segítenek fejlettebb szellemek.

Akik többször éltek ezen a Földön, s akiket karmájuk kényszeríti vissza a fizikai világba. Ez a fajta adja a Földön élő emberek legnagyobb százalékát. Mikor elérkezett az új élet megérlelésének időpontja, a szellem teljes öntudattal végiggondolja következendő életét, megválasztja a céljainak legjobban megfelelő környezetet és akarva, vágyva indul az új küzdelmek elé. Előre látja minden szenvedését, még a legborzasztóbb küzdelmeit és gyakran rettenetes halálát is: igen, a szellem mindezekre öntudatosan vállalkozik, és mindig tudja sokszor a legapróbb részletekig, hogy mi vár reá a földi életben. A szellem fejlettségétől függ, hogy mennyi lelkierővel indul neki vállalt hitvallásának. Az erősek boldogan sietnek, a gyengék habozva, húzódozva kezdenek hozzá az új élethez s idegen szellemi vezetőknek, kell őket körülzárniuk és állandóan arra kényszeríteniük, hogy a lelkükben felébredt gondolat ki ne hamvadjon. Minél fejlettebb egy szellem, annál gyorsabban visszatér az életbe. Általánosságban 20-30 év múlva, de gyakran 2-3 év múlva, vagy ritkább esetekben egy év elteltével már megkezdődhetik a szellem új fizikai élete. ( de van olyan is aki több száz év elteltével születik le).

Cím: 1136 Bp. Balzac u. 27.

Bejelentkezés előzetesen, telefonon:

(+36-1-) 330-7393

+36-20/9225292

Időpont: munkanapokon, 8 - 16 óra között, kerek órákra, általában 10 napra előre.

Ha bármilyen kérdésed van, írj nekem:

melitta@ahol.com
copyright 2008 Gil Bt.
 

Tipp:

Melitta TV

Nézze online!

ARTISJUS: W/421/2010